Szoktam volt mondani, az Élethez márpedig Szerencse kell. A nagybetűshöz nagybetűs dukál. A szerencse pedig forgandó, de ígérem, további közhelyekkel ezúttal nem hozakodom elő. Az viszont bizonyos, hogy a szerencse fogalma - relatív. Mint, Einstein óta tudományosan is bizonyítottan, minden ezen a bolygón.
Idővel egyre többekkel osztom meg vészesen közelgő távozásom hírét, annak okát, részleteit, nagy terveket, félelmeket és reményeket. "Kaptam egy ösztöndíjlehetőséget, MBA szakon fogok tanulni egy jóhírű nemzetközi egyetemen, az Egyesült Államokban." Ez valóban nem mindenkinek adatik meg. A reakciók igen vegyesek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert sokan büszkék rám, örülnek a sikeremnek. Emellett, azt hiszem, jó néhányan irigykednek is, amit teljesen természetes emberi reakciónak tartok: ha valami jó történik egy embertársunkkal, hajlamosak vagyunk azt gondolni, ez akár nekünk is megadathatna. Az igaz barát az, aki be is vallja az efféle érzéseit és tudja azokat kezelni, esetleg őszinteségével a barátság javára fordítani azt, vagy éppen erőt, motivációt képes nyerni belőle - rosszindulatú és a máj egészségére felettébb káros sárgulás helyett.
Lássuk csak, miért is volnék én olyan szerencsés? A maximalista erre azt mondja, az ölembe pottyant egy több tízezer dolláros ajándék, amely lehetőséggel "csak" élni kell, hogy a továbbiakban is sikert sikerre halmozzak. A minimalista azt mondja, azért vagyok szerencsés, mert életem több mint 28 éve alatt egyetlen pillanatban sem voltam igazán szerencsétlen. Például nem esett a fejemre cserép, nem ütött el ámokfutó, nem zuhantam szakadékba vagy estem túszdráma áldozatául. Élni és a lehetőségekhez képest maximálisan élvezni azt - a legnagyobb szerencse, ami embernek adatik.
"Boldogok a lelki szegények..." No igen, könnyen elképzelhető, hogy aki kevesebbet tud a világról, szűkebb a látóköre vagy netán a lehetőségei nem terjednek messzire, hamarabb érzi boldognak magát, mint az a felvilágosult, felgyorsult "huszonegyedikszázadimetropolita", aki számára a határ a csillagos ég, s titkon tudja, sosem fogja elérni azokat a csillagokat, még ha beleszakad is, így örökké elégedetlen marad. És van a ritka, már-már kihalófélben lévő középút-fajta, józan ítélőképességű, ám mindig bizakodó és vidám értelmiségi: a reáloptimista. Szerencsés természeti adottság, mondhatom.
Visszatérve erre az én szerencsémre: végy tehát egy adag mázlit, akárminek is értelmezd annak velejét. Végy egy mindent meghatározó, örökérvényű mozzanatot, értsd, hogy hova is pottyant Téged az a bizonyos gólya. Végy egy megrengethetetlen és igaz értékrendet adó családot, egy küzdős és erős, szívvel és lélekkel teli közeget. Végy egy jó teljesítményre és továbbtanulásra sarkalló iskolát. Végy egy humorral teli, szorgos és tehetséges, kiterjedt baráti kört (sznobság esetükben nem hátrány, inkább érdekes viszonyítási alap). Végy két felsőoktatási intézményt, melyek érdemben sokat ugyan nem adnak az ember lányának, de értékes papírt és ezzel járó, többségében fiktív érdemek érzetét mindenképp. Végy két jónevű és korrekt nemzetközi munkáltatót, akik nem átallanak tengernyi tudást áramoltatni az ifjú kollégák irányába, azok készségeit kisebb-nagyobb kihívások által folyamatosan fejlesztve.
Végy végül egy véletlenségből alaposan átböngészett öregdiák hírlevelet, s benne egy hangzatos pályázati felhívást. Végy egy gondosan összeállított, jó szokás szerint határidő előtt pár perccel leadott jelentkezési anyagot, majd egy kellemes hangulatban folytatott virtuális interjút egy fontos emberrel, biztató zárszóval. Végy két rázós, IQ-t próbáló felvételi tesztet, aztán néhány hét nagyüzemi körömrágást... végy még egy nagy lélegzetet, és egy kézenfekvőnek látszó, mégis nehéz döntés súlyát.
Ha mindebből még nem főne ki az igazi Szerencse, akkor titkos hozzávalókként érdemes a fentieket egy adag eltökéltséggel, intelligenciával, megérzésekkel, empátiával, nyitottsággal, lojalitással, maximalizmussal, iróniával, lelkesedéssel, tanulási vággyal, jókedvvel és őszinteséggel fűszerezni. Ezek nélkül ugyanis fabatkát sem ér a legnagyobb lehetőség, de minden bizonnyal maga a nagybetűs Élet sem.
