Mar honapok ota tervezgetem, hogy megosztom Veletek az itteni kozlekedes csodait, de valahogy minden alkalommal tul prozainak talaltam a temat egy teljes bejegyzes kitoltesehez. Lassuk hat, mennyi hasznos, vagy inkabb erdekes informacio kerekedik a kis gyujtemenybol.
Osszessegeben, az elso benyomas az, hogy St. Louis-ban az emberek atlagosan egy veszett csiga tempojaban kozlekednek. Kiveve Annamarit, aki legnagyobb buszkesegemre modszeresen, jo peldat mutatva magyar tempora okitja a kornyezo soforoket, tobb-kevesebb sikerrel.
Nemcsak a mentalitas lagymatagsaganak ekes mutatoja ez, hanem a szabalyok szigoru es kovetkezetes betartasae is. Merthogy Missouri allamban, ha jol tudom, autopalyan is maximum 65 merfold per oraval lehet haladni. Ez meg testverek kozott sem tobb, mint 105 kilometer per ora. Megjegyzem, az autopalya is inkabb szimpla-szeles autout jelleget olt. Ha jol emlekszem, texasi kiruccanasom alkalmaval lattam jobb minosegu utakat, 75-os tablaval – a sebesseghatar allamonkent valtozik. Az esetleges gyorshajtasert jaro buntetes merteke szintugy.
Elkepeszto osszegeket kepesek kironi egy-egy szabalytalankodora, nem is beszelve arrol, hogy atlag amerikai a nadragjaba tojik, amint egy egyenruhast meglat, ne adja az eg, villogoval felrehuzodasra parancsolja. Nem vicc, itt tenyleg nagyra tartjak a rendoroket. Egy olyan varosban, ami az Allamok egyik legveszelyesebbnek titulalt kornyeke, nem lacafacaznak. Ha valamivel az ember a 112-es veszhivoszamot tarcsazza, valoszinuleg a rendorok futnak be leghamarabb, atlagosan 3-5 (!) percen belul.
(Megjegyzem, ezt a legveszelyesebb varost nem kell nagyon komolyan venni: St. Louis, mint minden mas nagyvaros, rendelkezik olyan kornyekekkel, ahova epelmeju feherember nem teszi be a labat; csak lehet, hogy esetunkben nemikepp kiterjedtebb ez a bizonyos nehany kerulet. Itt meg soha csunyan sem nezett ram senki, pedig a tomegkozlekedes gyakori hasznalojakent, azt hiszem, jobban ki vagyok teve barmilyen csunyannezes veszelyenek, mint autoval kozlekedo barataim es uzletfeleim. Buszokon inkabb alkalomszeru, am vegtelenul osszetarto mikrokozossegek formalodnak pillanatokon belul, s kivaloan tudnak az igy osszeverodott csoportok vilagot valtani, a buszvezetovel egyetemben. Tovabba jellemzoen minden jaraton van legalabb egy magaban beszelo felcedulas.)
Kedvencem megis az egyszeru, varosi kozlekedes. Oriasi otletnek tartom peldaul, hogy egy atlagos, kulvarosi, ketszer ketsavos ut kozepere felfestenek egy otodik savot, ami a mindenkori balrakanyarodok dolgat konnyiti; ertsd nem a belso, dinamikusan halado savot tartja fel a szerencsetlen, hanem ott, kozepen vesztegelhet kedvere, mig egy baratsagos szembejovo (vagy inkabb egy szembeforgalmi hezag) at nem engedi. Mivel ketiranyu, ugyanebbe a savba konnyeden kikanyarodhat az alsobbrendu utrol jovo, s varakozhat bekesen, mig az iranyanak megfelelo ket sav kozul valamelyikbe be nem engedi valaki, hogy aztan ott erdemben haladni tudjon. Nagy altalanossagban, azt hiszem, itt vagy udvariasak az vezetok, vagy szimplan mujak. De semmikepp sem tossza szet oket a menetszel, ahogy kedvenc kolleganom mondana.
Masik orokzold, a keresztezodesekben mind a negy iranybol elhelyezett stoptabla. Ezt augusztus ota nem tudom megemeszteni. Az itteniek nem ismerik a jobbkez-szabalyt. Minden egyes keresztezodesben van valamilyen tabla. Egy a tizhez, hogy az macisajt legyen. Stoptabla, es punktum. Es megallnak. Teljesen. Orulet. Mondok durvabbat: ha veletlenul nem minden iranyban van kidekoralva nagy piros nyolcszogekkel a sarok, akkor kiirjak betukkel, kis kiegeszito tablan: vigyazz, a keresztben halado forgalom nem all meg. Hja, es a lenyeg: a negyiranyu stoptablas keresztezodesekben az megy elobb, aki eloszor odaert. Csipesz ota tudjuk, “ahol a kolcsonos udvariassag dontott, ott mindig en mentem eloszor.” Ismerve az itteni mentalitast, mindenki igy velekedik. En szimplan megtevesztonek es veszelyesnek tartom: sok lehet a koccanas errefele.
A kozlekedesi lampak viszonylag erdektelenek. A gyalogosatkelonel okosan mutatja a ketyere, hogy hany masodpercem van meg a villogon atiszkolni, az autokat pedig meglehetosen egyertelmu fenyek iranyitjak – nana, ha mar a savok es felfestesek inkabb egy Kandinsky festmenyre hajaznak. Azert persze a lampakon is akadnak kiegeszito feliratok, ha gyengebbek szamara nem lenne egyertelmu peldaul a balra mutato nyil jelentese.
Akad tovabba olyan, gyakorlatilag jelentektelen kisvaros, mint mondjuk Philadelphia, ahol az emberek nem kenyszerulnek ra, hogy megtanuljanak parhuzamosan parkolni, olyannyira, hogy nem is resze a feladat a vezetoi vizsganak. Kiallnak a garazsbol, beallnak a garazsba, minden esetben otthon, vagy egy parkolohaz into-ovo oszlopai kozott hagyjak a jarganyt. Szerencsere itt meg divat a parhuzamos parkolas, de ahogy az altalanos teljesitmenyt elnezem, nem sokaig lesz igy.
Gondolom, az majdhogynem evidencia, hogy itt az autok tobbsege automata valtos, benzines, bivalyeros jargany. Ha veletlenul valaki manualis kocsit vezet, arra ugy neznek, mint egy foldonkivulire: rettegessel vegyes tisztelettel, hogy lam, ez sem lehetetlen, de emberunk minden bizonnyal megorult, hogy ilyen kinoknak veti ala magat. Az indexlampak tobbnyire nem valnak el sargan a hatso lampaburaban, ugyanolyan pirosan villognak, mint a feklampa, csak az egyik (vagy masik) oldalon.
Hopp, es azt meg nem is emlitettem, hogy bizonyos allamokban szabalyos piros lampanal jobbra kanyarodni. Ha tisztessegesen korulnez az ember, tulajdonkeppen korrekt huzas. De most mondja meg nekem valaki, ha ilyesmivel meg merik bizni az egyszeri autost, akkor minek az a tengernyi stoptabla??
